párásító ár címkéhez tartozó bejegyzések

Gondoljon állataira is ebben a nagy melegben és gondoskodjon a párásítás meglétéről

Egy Heves megyei kisfaluban éltem életem első 24 évét, így nem áll tőlem távol a növénytermesztés és az állattenyésztés. Már kisgyermek koromtól körülvettek a haszonállatok, szinte köztük nőttem fel, jelen voltam egy-egy boci megszületésénél, tápláltam őket cumisüvegből, majd felnőve ittam frissen fejt tejüket. Szinte barátok voltunk, édesapámmal (aki jelenleg is biológia szakos tanár és szakoktató) mindig megpróbáltuk megteremteni számukra a legjobb körülményeket. Sajnos több nyár is eltelt úgy, hogy az állatok a meleg istállóban, karámban töltötték a napjaikat és bármennyire is megpróbáltunk megtenni minden tőlünk telhetőt nem tudtuk kellemetlenségeiket megszűntetni, amit a meleg és a bogarak okoztak nekik. Akkor még nem hallottunk a Masterkool rendszeréről, amelynek használatával ezek csillapíthatóak lettek volna. Szerencsére egy mezőgazdasági kiállítás alkalmával összetalálkoztam régi iskolatársammal, aki rögtön figyelmünkbe ajánlotta Masterkool hűtő-párásítóallatok parasitasa rendszerét, amelyet azóta mi is megelégedéssel használunk.